A MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
HAZUG MESÉK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK
PAUL BUNYAN, AZ ÓRIÁS FAVÁGÓ (7. rész. Szavak száma: 756)
Reggel a folyó megpróbált fölemelkedni, mert tudta, hogy az az utolsó alkalom a fütyülésre. Azonban egészen fenékig be volt fagyva, a szélviharok jól végezték munkájukat. Mire a tábor lakói reggelizni kezdtek, elkészült a lánc is; Bébét, az ökröt befogták a járomba.
Paul hetvenkétszer körülláncolta a folyót az egyik végén, a lánc másik végét Bébére csatolta, s az embereit figyelmeztette, hogy álljanak odább. Ezután megadta a jelt Bébének az indulásra.
Erőlködött a nagy ökör, hogy elhúzza a lánccal a befagyott folyót, még a nyelve is kilógott, térdig süppedt a sziklába, de a folyó mégsem mozdult meg. Meglátta ezt Paul, maga is megragadta a láncot, egyet kiáltott, és húzni kezdték a folyót úgy, hogy az kiszabadult medréből. Olyan gyorsan húzták végig a síkságon, hogy csak úgy porzott.
Egy idő múlva Paul végigsétált a befagyott folyó mentén, amely most egészen egyenes volt, akárcsak a puskacső. De nem sokáig örült győzelmének, mert hamarosan rájött, hogy új feladat előtt áll. Az egyenes folyó ugyanis sokkal rövidebb, mint a kanyargó folyó, és most az a sok kilométer folyó, amely eddig a kanyarokban folydogált, kinn volt a réteken. Természetesen a gazdák ennek nem örültek, és Paul hamarosan rájött, hogy valamit ki kell találnia, mert a gazdák máris megjelentek, hogy kártérítést követeljenek tőle. Három percig gondolkozott, és azután elküldte az embereit, hogy hozzanak fűrészt, és hozzanak drótokat. Kilenc mérföld hosszú darabokra vágta a befagyott folyó fölösleges ágait, az emberek pedig összehajtogatták, mintha csak viaszkosvászon lenne, és dróttal összekötözték. Azt mondják, hogy később felhasználta ezeket a folyódarabkákat olyan pusztákon, ahol vízre volt szüksége az úsztatáshoz. De ez már más történetbe tartozik.
Csakhogy a fütyülő folyóval való kalandja ezzel nem ért véget. Mihelyt a folyót így kiegyenesítették, többé nem volt hajlandó fütyülni; Paul és emberei viszont hozzászoktak ahhoz, hogy reggel a folyónak a füttye ébreszti fel a munkásokat. Paul eleinte ébresztőembert bérelt fel, aki lovon járta be a hatalmas telepet, és megverte a kolompot. De olyan nagy volt a tábor, hogy három óra tizenhét percig tartott, amíg az ébresztő körüljárt. Ebből az következett, hogy néhol túl korán keltette az embereket, másokat meg későn. Nem is lehet tudni, hogy mi történt volna, ha Hejgető Koma nem jelentkezett volna. Hejgető Koma hangja nagyon vékony volt ugyan, de amikor elkezdett sóhajtani, hogy „Hej, hej” - akkor egész Amerikán keresztül visszhangzott a hejgetése. Minden reggel felállt egy dombra, és addig hejgetett, amíg a takarók leestek az emberekről. Természetesen az emberek nem maradtak többé az ágyban, amikor lehullott róluk a takaró, mert hiszen hideg szél fújt, és így Hejgető Koma tevékenységét siker koronázta, s éveken keresztül nem is volt más feladata, mint hogy reggel elkiáltotta magát: „Hej! Hej!”
Megszervezte tehát Paul Bunyan a világ első óriási favágótelepét. Csakhogy nagy baj volt, mert nem tudta a számadásokat rendben tartani. Ebben az időben ugyanis még nem találták ki az írott számokat. Paul Bunyannak tehát fejben kellett kiszámítani a kivágott szálfák számát, méreteit, s azt is, hogy mit fizet a favágóknak. Továbbá hogy mennyi krumpli, bab, borsó, vaj kell a főzéshez. Nyolc napig és negyvenhét óráig tartott csak az, hogy a munkásoknak a havi bérét kiszámítsa. Akkor meg a lovaknak szénát is kellett vennie. Minthogy az ujjain tudott csak számolni, reggeltől estig számolt, amíg egészen megdagadt az ujja. De akármennyire igyekezett, nem tudott a dolog végére járni. Kétségbeesésében elment az Északi-sarkra, ugyanis régebben, annak idején, amikor az Északi-sarkon járt, kitalálta, hogy lehet a napot kétszeresére nyújtani. (Azután elajándékozta a napnyújtót az eszkimóknak, akik nagyon örültek, mert hiszen így féléves napot és féléves éjszakát kaptak Paul Bunyantól.) Megkérte az eszkimó főnököt, hogy azt a zsák napot, amit magával vitt az Északi-sarkra, jó hosszúra nyújtsa ki. De ez sem használt. Hiába volt a nappal jóval hosszabb, mint másutt, így sem tudott számadásainak végére járni.
Nagy bajban volt Paul Bunyan, mert hiszen favágótelepét még növelni akarta, hogy elég fa legyen Amerika városainak felépítéséhez. Megpróbálta munkásait is a számolásra bírni, de ez se ment. Akkor elkezdett a fákra rovásokat vésni. Ez egy ideig jól ment, azonban összecserélte azt a fát, amire a teljesítményt és azt, amire a munkabért rótta fel, és amikor mindent összekevert, akkor megint elölről kezdhette a számolást.
Annyira elkeseredett Paul Bunyan, hogy arra gondolt, visszamegy a barlangba, ahol régebben élt, és abbahagyja a fakitermelést. Egyre soványabb és soványabb lett, és már ahhoz sem volt kedve, hogy kifésülje a szakállát. (Azt mondják, olyan bozontos lett akkoriban a szakálla, hogy két kandúr egy nyulat üldözött a szakállában, és el is tévedtek benne; egy reggel óriási zenebona tört ki, amikor kiszaladt szakállából a nyúl és utána a két kandúr, de lehet, hogy ez a történet nem is igaz.)
